Táplálkozási zavarok: anorexia és bulimia 1

Napjainkban egyre többet halljuk, hogy a fiatalok között sokan evészavarokkal küszködnek. Mikor a bulimiáról, vagy az anorexiáról beszélünk nagyon kevés emberben tudatosul, hogy ez egy igen súlyos betegség is lehet, és kezelés nélkül elég hamar halálhoz is vezethet. Gyakoriságuk fiatal nôk között 1-4%, ezt hazai adatok is megerôsítik.

Egy kis lélektan
Az evés nem csak a biológiai szükségletek kielégítésére irányuló cselekedet. Az évszázadok során több szempontból is jelentőssége lett.
Az emberiség evolúciójával együtt az evésnek is megvan a maga evolúciója. Így lett az étkezés társadalmi esemény, és csoportösszetartó erő. Köztudott, hogy ebéd mellett köttetnek a legjobb üzletek.
Az evésnek külön lélektana, pszichológiája van. Az evés élvezet: a jutalmazás és a büntetés eszköze lehet – ami természetesen helytelen. Az evés során örömhormonok szabadulnak fel. A mennyisége emberfüggő. Ezért van az, hogy egyeseknek annyira jó közérzete biztosít az evés, hogy a problémájukat, depressziójukat is ezzel kompenzálják, így elhízottá válnak. Az táplálkozáshoz tehát rengeteg érzelmi reakció kapcsolódik. Ezen érzelmi reakciók egy nagyon eltúlzott, szélsőséges formája a bulémia és az anorexia nervosa. Az anorexia szó szerinti jelentése az étvágy elvesztése („orexis” = vágy, „an-orexis” = vágy elvesztése)

Röviden az okokról, és hogy kiket érint elsősorban:
Okai nem kizárólag táplálkozási eredetűek. Sőt! A betegség általában multikauzális, azaz több okra vezethető vissza. Pl gyerekkori elhízás miatt iskolai megbélyegzés, családi feszültségek, szülők alkoholos abuzusa, családon belüli erőszak, válás, szexuális kudarcok, szexuális zaklatás, kamaszkor előtti nemi erőszak is kiválthatja. Ez utóbbiak miatt mintegy fizikálisan el akar tűnni. Ok lehet még: zerelmi csalódás, önértékelési gondok, túl magas elvérésok (bármilyen területen) melyről úgy érzi, nem képes megfelelni neki; teljesítményorientáció, szerepkonfliktusok, modell ideál, a felnövekvéstől való félelem.
Jellemző tehát a problémák kivetülése a testképzavar, és az étel elutasítása. Így kezelni sem feltáplálással kell elsősorban, hanem pszichológussal együttműködve ki kell deríteni a betegség okát. A fiúk körében ritkábban fordulnak elő ezek a kórképek. A tinédzserek lányok között a betegség kialakulása 10x gyakoribb, de nem ritka a 30 éves korosztályból kikerülő beteg sem. Az első tünetek 12 éves kor táján is megjelenhetnek. Míg régen alkat alapján könnyen meg lehetett mondani, ki melyik társadalmi osztály tagja (a kövérek, pocakosak a gazdagok míg a soványabbak a szegények voltak); addig ma az alkati problémákkal összefüggő betegségek a felső- középső társadalmi réteget érinti leginkább. Lényeges azt megértenünk, hogy a tiniknél nagyon erős a valahová tartozás vágya, a példakövetés, és a megfelelési igény. Természetesen ez a megfelelési vágy elsősorban az ő szubkultúrájukat meghatározó minták követésére irányul. Más szóval a tini azt az ideált szeretné elérni, amit nap mint nap lát: a plakátokról, újságok címlapjáról reá mosolygó „csontkollekciók”, a boltban a konfekcióméretnél szűkebbre szabott ruhák, a nagyítós tükrök a próbafülkében… mind mind ületi fogás, de az arra érzékeny tinédzser lelkébe gázolhatnak vele. Ha a mérleg az 50-es határ felé emelkedik legyen akár 160, 165, 170, vagy 180 centis az illető máris úgy érezheti, hogy nem tökéletes, nem tartozik a „jó nő” kategóriába, és az önbizalomhiány önmagának negatív megközelítése azt eredményezi, hogy úgy érzi, ő nem lehet boldog, sikeres sem a párkapcsolataiban, sem a karrierjében. Ahogy azt Murphy óta tudjuk, ez egy önmagát beteljesítő jóslat lehet, ha végletekig fajul. A kamaszkorra pedig mi más is lenne jellemzőbb, mint a végletesség?

Mi is sokat tehetünk értük:
Kiemelném tehát a társadalmi felelősséget! A szépségideál a modellalkat maga is egy csont sovány eszményképet közvetít. (Egyes szakértők meglátása szerint a divatdiktátorok perverz és beteges ferde hajlamai vezettek oda, hogy a modellideál egyáltalán nem az egészséges fiatal mintaképe.) Szerencsére Olaszországban és Amerikában elindult egy olyan tendencia, mely ezt tudatosan megváltoztatni igyekszik. Már nem csak zörgő csontú modelleket engednek a kifutóra, hanem csinos lakú lányokat is. Sőt! A igyekszenek meghonosítani azt a személetet, hogy a testmagassághoz, nem maximalizált testtömeget adnak meg, hanem inkább intervallumot, -tól, -ig határokat. Természetesen a szemléletváltás nagyon lassú folyamat! Ezért a szülőknek és a barátoknak óriási a felelőssége abban, hogy az ilyen fiatalok megfelelő segítséget kapjanak. Jellemzően megváltozhat a viselkedés, hányás nyomati fedezheti fel a szülő, a gyermek zárkózottabb, sunnyog, sokszor úgy tehet, mint aki rejteget valamit. Máskor csak a nagyon gyors és/vagy kóros soványság az egyetlen tünet. A tinik bámulatosan tudnak színészkedni ha kell!! Legyünk velük óvatosak! A szülő, bármennyire is kirekesztve érzi magát a kamasz világából, higgyen abban, hogy a gyermeknek szüksége van rá, még akkor is ha ennek ebben az időszakban nincsen kézzel fogható jele. Legyen magabiztos, de szeretettel, segíteni akarással közelítsen a kamaszhoz. Ha ezek az elvek vezérlik, biztosan meg fogja találni a közös hangot, és megoldást találnak a problémákra. (A család és a környezet szerepéről későbbi posztokban még olvashattok)