Skip to content


Egyszerű fogyókúra.Nincs pénzed csodaszerekre? Talán ez segít – próbáld ki!

Egyik ismerősöm nem túl gazdag… sőt!57 éves, igen szerény körülmények között él. A múltkor felhívott, és megkért, segítsek neki, mert már 70 kiló felett jár, és folyton fáradt, fáj a gerince, és alig emeli a lábait. Mikor megkérdeztem miket eszik elmondott elég sok mindent, de mondta, hogy ne jöjjek a zsírszegény, csodaétrendekkel, amihez drága alapanyagok kellene, főleg ne télen.  Ő az ételeken spórol.

A következőt eszeltük ki:


- nem eszik semmilyen kenyeret, se tésztát, csak krumplit, mert azt nagyon szereti
- Naponta megeszik egy kefíres salátát a következőkből: reszelt répa, reszelt alama, reszelt káposzta 1/4 1/4 1/2 aráyban. Ízlés szerint zöldfűszerrel, esetleg őrölt köménnyel. (A káposzta helyett a cékla is jó)
- naponta egy natúr joghurt 1 ek búzacsírával, és 1 ek őrölt lenmaggal
- este 6 után nem eszik semmit max vizt iszik
- emellett persze csak a felét eszi annak amit egyébként, az étkezésén mást nem változtatott.

Azt mondta, hogy egy hét múlva sokkal jobban érezte magát, sokkal kipihentebben kelt fel reggel, és jobbat aludt éjjel. Az első héten 3 kilót fogyott, utána 1-1 kilót hetente.

Ez a módszer nem csodaszer! Nem használ mindenkinél, csak azoknál akik valóban a fehér kenyér miat híznak el, és jóval többet esznek a kelleténél, valamint akiknél nem volt  yo-yozás az elmúlt fél évben. [yo yo efektus: éheztetős diétával lefogysz majd visszahízod ugyanazt vagy többet.]
A kenyéren kívül persze más pékárut sem kell fogyasztani, de ő egyébként sem vett ilyesmit, nem nassolt napközben, csak a 3 étkezés volt. Nah meg amikor sütit sütött, de azóta azt sem kóstolja meg.  Figyelni kell arra ,hogy TÉNYLEGESEN kevesbbet szedj a tányérodba, és ne nassolj napközben.
Sajnos ránézésre nem lehet megállapítani ki tartozik abba a csoportba akinek ez segít, de egy próbát megér – főleg mielőtt valami őrült drága, önsanyargató diétába kezdenél.

A diétákról és megítélésükről hamarosan lesz szó. Grafikonon bemutatom, hogy egy 1500 kalóriás, minden szükségleti értéknek megfeleő értendhez képest az adott étrend miben marad el a szükségestől. Várom étrendjavaslataitokat!

Share/Save/Bookmark



Kategória: Fogyókúra. Címkék:, , , .

13 Responses

Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.

  1. A folyadékbevitelt is érdemes kontrollálni. Nem ír róla a cikk, de gondolom nem ivott meg 2 liter cukros levet ezek mellé minden nap :) Csak citromleves víz (semmi cukor vagy méz) pl tökéletesen jó lehet folyadéknak.

  2. Zambori Zita said

    Természetesen semmi cukros lötty… Tea édesítővel, vagy ásványvíz Citromleves víz? MIért is??? Jó, persze, annak aki szereti, de különöseben előnye nincs a fogyókúrában…
    Egyik ismerősöm mondta, hogy szétmaratja vele a kaját és így nem szívódik fel… ez természetesen nem íg van. Maximum segít abban az esetben ha valakinek kevés a gyomorsava… de pl savtúltengés esetén nem ajánlom.
    Egyébként tökéletes, üdítő és ha édesítőszert raksz bele kitűnő limonádé… :)

  3. “este 6 után nem eszik semmit max vizt iszik”

    Már máshol is olvastam ilyen tanácsot, de ez nekem nagyon furcsán hangzik, mert vegyük, hogy 10-11 között fekszem le, és ha este 6kor eszem utoljára, akkor már 9kor éhes vagyok, 11re meg annyira éhes, hogy nem tudnék elaludni (volt már ilyen). Ezek szerint más kibírja az estét “éhezve”?

  4. Zambori Zita said

    Kedves Zsófi!

    Én a reggelivel álltam hadilábon: reggeli nuku, és mindig este ettem. Aztán rájöttem azért mert éjjel nem emésztettem így reggel nem voltam éhes.Amit este belapátoltam ott csücsült reggelig és csak reggel kezdtem megemészteni. így nem híztam el, de zz nagyon nem egészséges. Egyszer kétszer lefeküdtem este “éhesen” és láss csodát, helyreállt minden! Azóta jobban is laszom. Persze a 6 órából lehet engedni hiszen ha éjjel fekszel akkor persze h megéhezel. Este az inzulinérzékenység is nagyobb, ezért a vércukor szint jobban leesik, jobban megéhezel. Ez a hízás melegágya, mert nem dolgozod le. Ezért azt is meg lehet tenni ,hogy 11 órás lefekvéssel 7 órakor eszel utoljára. De többet ne engedj, mert amit nem mozogsz le este, éjjel, (feltételezve hogy éjjel alszik az ember :) ) az legtöbbször lerakódik…

    [WORDPRESS HASHCASH] The poster sent us ’0 which is not a hashcash value.

  5. det_ted said

    Az édesítőszer összetételében káros anyagokat is tartalmaz. Melyik olcsó, jó édesítőszert ajánlják?

  6. Kedves Zita!

    Köszönöm a választ. Hát akkor ma lehet kipróbálom ezt a 7 órát :) Amúgy én reggel is mindig éhes vagyok, szóval ezzel még nem volt gond.

    det_ted: Én a stéviát (v. sztívia) tudom ajánlani, teljesen természetes eredetű, nem cukorféle, még csökkenti is pl. a magas vérnyomást. Igaz nem olcsó (egy üveg 3000 Ft asszem), de egy-egy étkezéshez-teához csak max. 2-3 csepp kell, szóval nagyon sokáig elég, én szeptemberben vettem egy üveggel, és még mindig megvan a nagyrésze.

  7. még kieg.:

    itt van róla részletesebb leírás:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Jázminpakóca

    (nem is tudtam, hogy ez a rendes neve :D )

  8. Zambori Zita said

    Kedves Zsófi!

    Lelőtted a poénomat :) Igen a stívia nagyon jó, és éremes rá beruházni, cukorbetegeknek is ajánlom!

    Örülök, hogy beindultak a kommentek. Ma nem voltam gépözelben és volt egy megérzésem, hogy sok komment lesz!
    Köszi! Rettentően tudja ám inspirálni az embert! :)

    [WORDPRESS HASHCASH] The poster sent us ’0 which is not a hashcash value.

  9. Zambori Zita said

    Köszi a linkeket! :) Aranyos vagy, hogy ilyen buzgón küldözgeted őket!
    Vannekem is pár kenyérreceptem, csak nem vitt még rá a lélek a kenyérdagasztásra, de most már meg fogom próbálni :) Az eredményről majd beszámolok!

    [WORDPRESS HASHCASH] The poster sent us ’0 which is not a hashcash value.

  10. Kedves Zita!

    Szívesen, eléggé érdekel a dietetika igaz még csak így netről informálódom, meg amúgy sem ez lesz a szakmám :)

    Egyébként szerettem volna kérdezni, hogy tudsz -e esetleg valamilyen könyvet ajánlani a dietetikáról? Mert szívesen olvasnék róla olyan formában is. :)

  11. Zambori Zita said

    Kedves Zsófi!

    Csak elég száraz irodalmat ismerek erről… nem tudom mennyire fontos h “emészthető legyen” de azok a kis nüanysznyiérdekességek amiktől szép ez a szakma pont nem azokban a könyvekben vannak… aúgy ha beírod a google-ba h dietetika, könyv, ott van sok… pl itt ez a középskolás, http://www.szakkonyv.hu/portal.aspx/product/show/063c5ece-d7ef-4df8-be9a-97bcde948509

    [WORDPRESS HASHCASH] The poster sent us ’0 which is not a hashcash value.

  12. Köszi, utánanézek :) Igen, engem inkább az olvasmányosabb része érdekel :)

  13. emma kovacs said

    nagyon erdekes dolgokrol irsz.
    lehetne, h irsz az edesitoszerekrol, termeszetes es mesterseges egyarant. es a mesterseges edesitoszerek karos hatasairol a szervezetre.
    koszi

Néhány html tag-et is használhatsz

(kötelező)

(kötelező, de senki nem láthatja)

vagy trackback-et küldök trackback.

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

a2a_init("page");