A dietetika már az ókorban is kiemelt helyet kapott a gyógyÃtásban. Hippokratész (i.e. 460-377) a Hippokratészi gyűjteményben számos fejezet foglalkozik az ember táplálkozásával. A diétás kezelés fontosságát hangsúlyozza és felhÃvja a figyelmet arra, hogy betegségre és egyénre szabottan kell megállapÃtani az elfogyasztott táplálék mennyiségi és minÅ‘ségi jellemzÅ‘it. Aszklepiádész (i.e. 124-26) római orvos a természetes gyógymódok (mozgás, levegÅ‘, fény, tengeri utazás, dietetika) jelentÅ‘sségét hangsúlyozza. Galenosz (122 – 199) már idÅ‘számÃtásunk elÅ‘tt a holisztikus gyógyÃtás központi elemének tekintette a dietetikát. A gyógyÃtás alapelve: „contraria contrariis”, azaz „ellentétet ellentétével”. AlapvetÅ‘ a betegségek megelÅ‘zése és az életerÅ‘ fokozása, amelynek eszköze a dietétika. A szó eredeti, antik jelentése lényegesen szélesebb körű, mint a manapság használatos értelmezés, amely pusztán az ember étrendjével kapcsolatos tudományágat jelenti. A dietetika szó magában foglalta az ember érzelmi, szellemi állapotát is. A középkorban a táplálkozás köré babonák szövÅ‘dtek, kialakultak a különbözÅ‘ ünnepekhez tartozó ételek. Ennek oka egyrészt a vallás dogmatikus jellegének megjelenése. (Ekkor még politikai szerepe miatt sokkal nagyobb befolyása volt a vallásnak, mint manapság.) a római birodalom széthullása után kialakuló keresztény középkorban erÅ‘sen érezhetÅ‘k az arab hatások. A IX. X. században részletes leÃrásokat adtak az egészséges táplálkozásról, az ételek elkészÃtésérÅ‘l. A középkori tudományos hanyatlása a dietetika területén is éreztette hatását. Azonban erre a korra esik a salernoi orvosi iskola fénykora is. (1150 – 1180) Itt a gyógyÃtás mellett a betegségek megelÅ‘zését is gyakorolták. A hÃressé vált Regimen sanitatis Salernitatum cÃmű verses egészségtanban diétás tanácsok is jócskán akadnak. A XVI. században, az európai államokban Ãgy Magyarországon is megjelentek a "Füves Könyvek", amelyek fontos ismeretforrások voltak a nagyfokú orvoshiánnyal küszködÅ‘ társadalmakban.
0 Responses
Stay in touch with the conversation, subscribe to the RSS feed for comments on this post.